Hírek

“A júniusi szesszióban képernyőről képernyőre tapadó szemkocsányomat ideje volt elvonókúrára küldenem. Így kaptam az alkalmon és jelentkeztem a You in Europe Detox Box nevezetű ifjúsági cseréjére: öt nap a görögországi Ormylián, az Égei-tenger partján – ám telefon nélkül. Hozzám hasonló bátorkodásra vállalkozott Angyalka, Tamás, Misi, Orsi és Ágota – így indultunk kalandunkra július második felében mi hatan, a Románia égisze alatt vonuló kisebbségi különítmény.” – Kezdte beszámolóját a 2024. 07. 22-26 között szervezett Detox Box nevet viselő ifjúsági cserén részt vett romániai csapat vezetője.

“Vasárnap délután érkeztünk meg Olaszországból, Görögországból, Szlovákiából és Romániából a helyszínre, az ormyliai főhadinyúlodúnkba: a White Rabbit nevezetű hostelbe. Az első itt töltött esténken illetve másnap délelőtt még használhattuk a telefonjainkat – utolsó szelfijeinket, hívásainkat és üzeneteinket tehettük meg szeretteinknek. Hétfő délután azonban (mikorra már a jégtörő-névmemorizáló játékok bemelegítettek bennünket) búcsút mondtunk állandó társunknak, az egyetlennek aki mindig-mindig velünk van – a telefonunknak. Körbeültünk a szőlős alatt és a “Goodbye my lover” szívszaggató dallamára egyenként nyugovóra helyeztük telefonjainkat a Detox Box feliratú doboz mélyére.

Csend. Nincs WhatsApp, nincs Instagram, nincs külvilág, csak itt-és-most. Mint valami inverz Alice-ok, a White Rabbit házban a normálisból most Valóságországba csöppentünk.

Az elkövetkező öt napot családként töltöttük együtt – a szervezők munkáját dicséri, hogy semmiben sem szenvedtünk hiányt: jó görög ételekre, sűrű programra és jó hangulatra egyaránt gondoltak. A tevékenységek során változatos módokon osztottak csapatokba, így mindenkivel nyílt alkalmunk megismerkedni, együtt gondolkodni és alkotni. A külvilággal csak egy gombos telefonon keresztül tartottuk a kapcsolatot (nem, nem volt rajta Snake).

A hétfői társasjátékos este után a keddi nap a színházszeretőknek kedvezett. Délelőtt bizalmi játékokkal próbáltunk rohamtempóban egymáshoz közelebb férkőzni, majd improvizációkkal igyekeztünk fellazítani magunkat és betokosodott gondolatainkat – így vált kalapból fészek, vagy nadrágból varázsszőnyeg. Délután továbbfejlesztettük történetmondó képességeinket táncszínház, pantomim vagy éppen bábszínház formájában – például így kerekedett mese egy víziszonyos GoProról.  Az intenzív alkotónapot egy elvonulós-befordulós nap követte.

A szerda reggelt a fák között indítottuk: légzésgyakorlatok, meditáció, séta és naplóvezetés. Délután művészetterápiával foglalkoztunk (festés, rajzolás, agyagozás, zenélés, hímzés stb.), majd a napot egy tengerparti jógázással koronáztuk meg.

A napok teltével az esték is egyre zajosabbá és felszabadultabbá váltak, ahogy egymást és egymás kultúráját is megismertük: megtudtuk mit jelentenek az olasz kézmozdulatok, résztvettünk az első ormyliai olimpián, Ördög útját jártunk együtt, majd szlovákul koccintottunk és lakomáztunk. Ha azon a júliusi csütörtökön a távolból Önök a “Nézését meg a járását” hallották, tudják meg, azok mi voltunk, mert a kapcsolódás határokat átívelő volt azon az estén.

Ugyanezen este fel-felcsillanó szemekkel, nagy vigyorokkal s kiadós beszélgetésekkel eltelve vonultunk le a tengerpartra, ahol minden gondunkat belemostuk az éjjeli tenger feketéjébe és tisztán álmodtunk a pucér ég alatt a homokban. S bár az éjszaka rövid volt, mint valami újra-gyermekek vetettük bele magunkat a péntek délelőtti strandjátékokba – legyen szó kő-papír-ollóról, akadálypályáról vagy lisztben-cukorka-vadászatról. Péntek délután azonban elértünk az utolsó programpontunkhoz: a  búcsúestéhez.

A hátsó udvaron ismét körbeültünk, ahogy hétfőn, és a Detox Box ismét a kör közepére került – ám egyikünknek sem akaródzott a dobozhoz nyúlnia, csak könnyes szemmel és mosolyogva pillogtunk egymásra percekig.

Be kell vallanom, szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy új érzéseket ébreszthetne bennem csupán egy hét a telefonom nélkül. Ám azon a péntek estén a szoros ölelések, a souvlakival teli elégedett pofazacskók és a fesztelen beszélgetések között valami igazit éreztem, s valami szomorkásságot, mert tudtam, hogy amint a telefonomat bekapcsolom, kilépek a nyúlodúból, Valóságországból, vissza a normálisba…”