SEARCH
Hírek
Városunk közel egy éve alakult diáktanácsa 2024. július 27. és augusztus 1. között 10 fiatalt küldött ki Németországba, Zwickauba, hogy ismereteket, tapasztalatokat és kapcsolatokat szerezzenek jövőbeni tevékenységeik érdekében. Beszámolójukat alább olvashatjátok.


“Az érkezés napja jól sikerült: elfoglaltuk és egy kicsit körbejártuk a szállásunkat, majd a délutánt szabadidős tevékenységekkel töltöttük, hogy felfedezzük a várost. Este a francia résztvevőkkel közösen nyelvismereti játékokat játszottunk.


A második napot is nyelvtanulási játékkal kezdtük, amit egy politikai részvételről szóló beszélgetés követett. Közös ebéd után elmentünk bowlingozni.


A keddi nap kellemesen telt, hiszen a szabadidős programok során közösen focizhattunk, sütögethettünk és beszélgethettünk a cserén résztvevő fiatalokkal.

A harmadik napon belekóstoltunk a zwickaui életbe egy közös sütögetés és graffiti keretében. Ez a nap mindenkinek nagyon tetszett, hiszen megismerkedtünk az ott élő fiatalokkal, és bár sokszor nyelvi akadályokba ütköztünk, mégis megértettük egymást. Nem volt szükségünk beszédre, hogy kifejezzük érzéseinket vagy épp cselekedeteinket, vágyainkat.


Az ötödik, egyben utolsó előtti napon a megyei főváros meglátogatása és felfedezése volt a program. Amikor megérkeztünk a vonatállomásra, már akkor lenyűgözött minket Drezda központja. A szász államba való betekintés érdekes volt, és mindenki figyelmét felkeltette. A titkosrendőrségi bázis meglátogatása során olyan információkat szereztünk, amiket nem is mertünk volna gondolni.


A csere utolsó napját a francia fiatalokkal közös reggeli készítésével kezdtük, majd vegyes csapatokra osztva kisfilmeket vettünk fel arról, hogy hogyan vállalnak szerepet a fiatalok a politikában. Később lehetőségünk volt kipróbálni egy új sportágat is, amelyben kerekes szánokkal csúsztunk le egy előre megtervezett pályán. Ezen kívül kiértékeltük az együtt töltött napokat, és elmondtuk véleményünket a cserével kapcsolatban: mi volt jó, és min lehetne változtatni a jövőben. Visszatérve a szállásra, a lányok kipróbálták a medencét, a fiúk pedig fociztak egymás ellen. Egy dologban mindenki egyetértett: nagyszerű élmény volt ez az ifjúsági csere, és mindenki valamilyen eszmei értékkel térhetett haza.”

0