Alább olvashatjátok Kovács Blanka Debora önkéntes élményeiről szóló beszámolóját, melyet Finnország északi részén töltött:
Kitörni a komfortzónából? Oh, IGEN! Januárban lehetőségem volt három hetet Finnországnak az északi sarkán eltölteni, önkénteskedni, új tapasztalatokat és barátokat szerezni. Na de miről is volt szó? Huszonhét óra utazás után megérkeztem a mesebeli helyre, Vasatokka ifjúsági központba, ami Inari várostól pár kilométerre található, Finnország teljesen északi részén. Mi várt ott? Már első este az égboltról a gyönyörű sarki fény nézett rám. Ezt követően, első nap alkalmunk volt jobban megismerni a csapatot, amelyet Európa különböző részeiről fújt össze a szél és a tenni akarás. Szép kis színes csapat voltunk: franciák, spanyolok, portugálok, finnek, illetve olaszok. A “bemelegítő” napot követően alkalmunk volt kicsit belelátni az ottani kultúrába, milyen is az, amikor a nap legnagyobb része sötétségben telik, megtapasztaltuk mennyire tudunk örülni annak a kis fénynek, ami pár órára megvilágítja az eget, vagy milyen is egy hóban fürdőzés a jól ismert finn szauna után. Ugyanakkor elvittek minket egy rénszarvas farmra is, ahol testközelből találkozhattunk a rénszarvasokkal, és megtudhattunk többet arról, hogy milyen a rénszarvasok élete az északi sarkon. Az ismerkedés részhez tartozott az is, hogy ellátogattunk egy helyi Sámi múzeumba, amely az ezen a részen élő Sámi kultúrát mutatta be. Ezen a tájegységen ugyanis él egy kisebbségi nép, akiknek kultúrájuk, a beszélt nyelvük eltér a finnektől. Specifikus öltözetük van, más szokásaik.

Az első pár nap után elkezdtünk az alapterven ötletelni, amely nem más volt, mint egy Hó Birodalom felépítése, teljes mértékben hóból. Forogtak a kerekek rendesen, ugyanis a csapatból még senkinek nem volt alkalma ekkora mennyiségű hóval dolgozni, ezért nem igazán tudtuk mi az ami valóban megvalósítható. És hát be kell valljam, hogy nagyon alábecsültük a havat. Terveinket ugyanis kialakítottuk, egyeztettünk a hó szakemberrel, aki miután engedélyét adta, kimentünk, hogy felépítsük a birodalmat. Igen ám, de ahogy elkezdtünk a hóval dolgozni, rájöttünk, hogy sokkal könnyebb formázni, alakítani, tömöríteni, mint mi azt gondoltuk. Így lett egy kis újratervezés, majd eldöntöttük, hogy akkor “belevágjuk abba a kemény fába a fejszét” és csinálunk valami extrábbat. Következő nap ki is mentünk, felépíteni amit elképzeltünk. Dolgozgattunk, dolgozgattunk pár napot, miután meglett az első nagy sikerélmény, amikor elkészült az első “iglunk”. Ugyanolyan szorgosan dolgozgattunk tovább, alakult a birodalom, amikor egy nap arra ébredtünk, hogy biza az idő nem igazán kedvező, mivel közelített a nulla fokhoz. Ezen a napon sokat nem is tudtunk dolgozni, a havat sokkal nehezebb volt formázni, de a legrosszabb még hátra volt, mert az időjárásnak köszönhetően délutánra sajnos szinte minden elolvadt. Nem volt más választás, másnap újra kellett kezdeni, mert a határidő csak egyre közeledett.
Ez idő közben, párunkat kiválogattak, akiknek lehetőségünk volt egy helyi északi őslakos filmfesztiválon is önkénteskedni. A fesztiválon különböző szerepkörökre voltunk leosztva, volt, hogy jegyeket árultunk, volt, hogy épp a jegyeket ellenőriztük a bejáratnál, olyan is volt, hogy épp a plakátokkal díszítettük a folyósót, de alkalmunk volt néha beülni, és egy-egy filmet/kisfilmet végignézni. Óriási élmény volt ebben is részt venni, még jobban belelátni a Sámi kultúrába, ugyanis a fesztivál az leginkább nekik/róluk szólt, és ami a legnagyobb élmény volt, az a hóból készült mozi, ami teljes mértékben újdonság volt számomra, a lépcsők, az ülőhelyek, a “vászon”, de még körben a fal is hóból volt megépítve, esténként pedig itt is zajlottak a vetítések. A fesztiválon is szerencsére egy nagyon jó csapattal volt alkalmam együtt dolgozni, és az biztos, hogy rengeteg új élménnyel gazdagodtam.

Összegzés képpen tehát nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy alkalmam volt egy ilyen projektben részt venni, úgy gondolom, egy nagyon összetartó közösséggel dolgozhattam együtt, akikkel a program végére egy kis családdá formálódtunk, sikerült kilépnem a komfortzónámból, sikerült megtapasztalni hogyan telnek a napok az északi sarkon, -25 fokban, sötétben, és milyen sokat jelenthet egy kis apró fénysugár a sötét mindennapokba. Köszönöm a lehetőséget, remélem lesz még alkalmam ilyen, és hasonló programokban részt venni.
Kovács Blanka Debora